Napló

 



REFERENCIÁINK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE! (PPS, 4.4 MB)
   
2010. december
Befejeződtek a Vajdahunyad vár hídjainak rekonstrukciós munkái.
Vajdahunyad sétány közúti híd >
Washington György sétány gyalogos híd >
   

2010. november 29.
A patinás Gyulai Fehér-Kőrös híd felújítása idén március 16-án  indult. A meglévő pályalemez bontása június 16-án kezdődött, ezt követően teljes útzár lépett érvénybe a hídon. A beruházás közel 400 millió Ft-ba került, a hidat november 29-én adták át a forgalomnak.
(Forrás: beol.hu)
Részletek >
   

2010. november
Elkészült a Népszínház utcai szellőző alagút.
Részletek >
   
2010. július
Dabas városközpont rendezése egy IVS-ből és ehhez rendelt akcióterületi tervből kiinduló városrehabilitáció. Társaságunk a fejlesztési projektben a közlekedés tervezéséért volt felelős.
(Forrás: epiteszforum.hu)
   

2010. július 26.
Hétfőn nyitották meg a forgalom számára a 12 km hosszú, kétszer két sávos M31-es autópályát, amely az M0-ás körgyűrű északkeleti részét köti össze az M3-as autópályával Gödöllőnél. A mintegy 25 milliárd forintba kerülő M31-est az Európai Unió Kohéziós Alapja 85 százalékban finanszírozta. Társaságunk az új autópálya szakaszon két új hidat és az M3 csatlakozásánál három hídszélesítést tervezett.
(Forrás: vasnepe.hu)
Részletek>
   

2010. június 2.
Lezárult a műszaki átadás-átvételi eljárás a 46. számú főút 41+235 km szelvényében lévő endrődi Hármas-Körös hídon. Az átadással egyidejűleg a jelenlegi váltakozó irányú forgalom megszüntetésre került, a forgalom két irányban, de szűkítés mellett került átvezetésre az ideiglenes forgalomba helyezési határozat kiadásáig.
Részletek>
   

2010. május 28.
Átadták a Mosonmagyaróvárt a szigetközi Halászival összekötő Mosoni Duna-ág hidat. A korábbi egysávos híd megerősített alépítményére tavaly  ősszel ráúsztatták a szárazföldön összeszerelt acélszerkezetet, így a május 28-án felavatott hídon ezentúl kétszer egy sávban haladhat majd a forgalom. Részletek>
   

2010. április
Megkezdődött a Gyulai Fehér-Körös híd építése.
Részletek >
Szavazás a híd színéről>
   

2010. március
Építményeink védelme konferencia, Ráckeve: "Acélhidak erősítésének tervezése" c. előadás (PDF 4,9 MB)
Letöltés>
   

2010. március 31.
Átadták az új M6-os autópálya Dunaújvárostól Pécsig tartó szakaszát. Társaságunk az M6 és M60 autópálya szakaszokon 16 híd kiviteli és 28 híd engedélyezési és tender tervét készítette el.
Részletek>
   

2010. január
Megkezdődött a Tópark projekt közúti hídjainak építése.
A híd színéről szóló szavazást lezártuk.
Szavazás eredménye>
Részletek>
   
2009. december 21.
Terveink alapján elkészült az M7 autópálya Pusztazámor - Tárnok közötti csomópont teljes értékű kiépítése, és 2009. december 21-én átadásra került a forgalomnak. A beruházás során elkészült az M7 autópálya jobb felhajtóága, valamint a bal pálya lehajtóága és összekötése a már meglévő csomóponti elemekkel.
(Forrás: dko.hu, nif.hu)
   

2009. október
Halászi híd úsztatása - video
Részletek>
   

2009. október
Szavazás a Gyomaendrődi Hármas-Kőrös híd színéről. A szavazás lezárult. Részletek>
   

2009. június 24-27.
VII. Vasúti Hidász konferencia, Kecskemét: "Kelenföldi pályaudvar alatti metróállomás tervezése" c. előadás (PDF 9,2 MB)
Letöltés>
   

2009. május
Megkezdődött az Endrődi Hármas-Kőrös híd építése
Bővebben>
   

2009. március
A DBR 4 metro fúrópajzsai elérték a Szent Gellért téri állomást
Bővebben>
   

2009. március
Megkezdődtek az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep bővítésének szerkezetépítési munkái
Bővebben>
   

2009. február
Megkezdődött a Halászi Duna-ág híd építése
Webkamera>
Bővebben>
   

2009. január 17.
A Speciálterv Kft. idén az Aquincum Racing csapatát támogatta a Budapest-Bamako rallyn.
Bővebben>